Itt talál meg engem:

Twitter icon
Facebook icon
Flickr icon
Google+ icon
LinkedIn icon
RSS icon

A világirodalom pszichopatái és Sándor Erik

A világirodalom és a filmtörténet tele van pszichopatákkal. Volt honnan merítenem Sándor Erik figurájához

Sok pozitív visszajelzést kaptam, mióta megjelent a regényem a Libri kiadónál. A címe: Én, Sándor Erik - egy pszichopata emlékiratai. Köszönöm, ezek bizony jól esnek, és sokat jelentenek nekem. Pedig nem egyszerű olvasmány: sok benne a leplezetnen trágárság, a megalázás, a kendőzetlen szexualitás, a gyűlölet. Vannak, akik szerint szerint kifejezetten mellbevágó.

 

Egy pszichopata emlékiratai

Egy pszichopata emlékiratai

 

Sok kérdést is kapok a könyvvel kapcsolatban, amelyk közül a leggyakoribbak a következők:

- Hogyan jutnak az eszedbe ilyen borzasztó dolgok? Hogyan tudod beleélni magadat egy ilyen alávaló ember gondolkodásmódjába? Honnan jött ez az ötlet egyáltalán?

A válasz nagyrészt itt, itt és itt van, ezekben a rádiós és írott interjúkban, van viszont egy olyan jelenség, amit mindenképpen szeretnék elmondani. Ez pedig az, hogy a legtöbb író valamilyen formában ugyanezekről a jelenségekről ír. A világirodalom és a filmtörténet jelentős részben pszichopatákról szól.

A gonosz főhős általában azért olyan gonosz, mert a pszichopátia alapvető jegyeit mutatja. Nem veszi figyelembe a többi embert, nem számít neki semmi, nem érdeklik a tettei következményei. Számára a társadalmi normák nem léteznek. Nincs erkölcs, nincsenek érzelmek, nincs empátia. Csak félelem nélküli dominancia van, győzelem, bosszú és káröröm. Ez bizony mindig is izgatta az emberiséget.

Ott van például mindjárt a valaha élt egyik leghíresebb hős, Akhilleusz. Kíméletlen gyilkológép, nem érez semmit, nincs benne szánalom, megbánás, szégyenérzet. Az ellenségét, Hektórt meggyilkolja, és még a holttestét is borzalmasan meggyalázza. Akkor akad ki, amikor elveszik a rabszolganőjét, és ezzel beszennyezik a férfiúi büszkeségét; akkor aztán besértődik, és magára hagyja a saját szövetségeseit is, hadd dögöljenek meg nélküle. A végén eléri a szokásos vég: belepusztul a saját agresszivitásába.

 

Egy őskori-ókori pszichopata

Egy őskori-ókori pszichopata

 

És mi a helyzet Richelieu bíborossal a Három testőrből? Az eredeti regényben kíméltlen, pragmaikus politikus, igazi machiavellista, akinéál a cél tényleg szentesít minden eszközt. Mindig azt csinálja, amit a legcélszerűbbnek lát, erkölcsi megfontolások nem érdeklik. Az ostobácska amerikai feldolgozások minden esetben ki is hagyját a személyiségéből a lényeget. Richelieu ugyanis nem egyszerűen a testőrök ellensége, aki életre-halálra üldözi őket. Ennél sokkal ravaszabb és összetettebb pszichopata. Amikor érzékeli, hogy hasznot húzhat belőlük, a szolgálatába fogadja mind a hármat, amivel összeugrasztja őket D'Artagnannal is. Szembefordítja egymással azokat az embereket, akik addig az "egy mindenkiért, mindenki egyért" elv alapján küzdöttek az igazságért.

 

Az amerikai filmekben nem érzik a lényeget

Az amerikai filmekben nem érzik a lényeget

 

Még a jó hősök között is ott vannak a pszichopaták. Ilyen például Sherlock Holmes. Nem fél semmitől, és nem vesz számításba semmiféle emberi érzelmet. Watsont lépten nyomon lefikázza, és akkor is megalázza, amikor az feltétlen támogatásáról és tiszteletéről biztosítja őt. Kizárólag öntörvényű, magányos akciókban vesz részt, csak azt csinálja, amihez kedve van, csak olyan ügyeket vállal el, amik túllépik az ingerküszöbét. Minden más untatja. Ha nincs más izgalom, akkor kábítószerezik.

 

Az első Sherlock, akiről kimondták, hogy pszichopata

Az első Sherlock, akiről kimondták, hogy pszichopata

 

Még ennél is rosszabb James Bond figurája. Őt aztán nem érdekli semmi, csak a nők és a győzelem. Egyáltalán nem számít neki, hány áldozata van az ámokfutásának, hány robbanás és lövöldözés kíséri az útját, mekkora pusztítás jár a nyomában. Eközben nem mutat semmiféle félelmet vagy szorongást,mindig elegáns, humoros és sima beszédű, minden helyzetből sármosan kidumálja magát.

 

Sármos és gátlástalan

Sármos és gátlástalan

 

Ugyanez a személyiség egy kicsit vadabb változatban Clint Eastwood összes kemény westernhőse és zsarufigurája, például a Piszkos Harry-filmekben. Hiába ő a jó zsaru, az igazság bajnoka, mindezt mégis fékezhetetlenül, agresszíven csinálja. A törvények iránt a legkisebb tiszteletet vagy érdeklődést sem mutatja, mindig azt csinálja, ami éppen eszébe jut. Éppen ez a figura lényege és vonzereje: nem érdeklik a szabályok, mert ő felhatalmazva érzi magát, hogy öntörvényűen, a saját kedve szerint járjon el. A fő célja mindig a tisztogatás és a bosszú. Soha nem izgul semmin, úgy aprítja az embereket, mint egy gép. Nála már csak a Terminátor érzéketlenebb, akit hol gyilkológépnek, hogy testőrnek programoznak. Neki mindegy.

 

Rettenthetetlen és érzéketéen

Rettenthetetlen és érzéketéen

 

A végére hagytam a legkíméletlenebb, legaljasabb pszichopatát. Nem más ő, mint Lukrécia a Frakkból. A háttérből manipulálja Szerénkét, intelligens, bosszúálló és gátlástalan. Mindig a többiek előtt jár néhány lépéssel, és mindig csak a nyers erő, azaz Frakk tenyeres-talpas becsületessége győzi le. De ő nem tanul, nem változik, nem könyörül. A Lukréciák mindig Lukréciák maradnak.

 

Lukrécia, az ősgonosz manipulátor

Lukrécia, az ősgonosz manipulátor