Itt talál meg engem:

Twitter icon
Facebook icon
Flickr icon
Google+ icon
LinkedIn icon
RSS icon

A társfüggő kapcsolat kínjai

A társfüggő ember az általa kikényszerített szeretetért és elismerésért önkéntes szenvedéssel és mártíromsággal fizet.

A társfüggőség olyan állapot - gyakran személyiségzavar - amely tönkreteszi az embert. Nem csak magát a társfüggőt, hanem a családját is. A társüggő ember szenved, sajnáltatja magát és közben tönkremegy. Ugyanakkor követelőző, erőszakos is lehet, aki érzelmileg zsarolja a környezetét. Mielőtt belemennénk a társfüggőség okaiba, nézzük meg, miről lehet felismerni. A társfüggő ember

  • rendszeresen és látványosan áldozatszerepet játszik, mártírként viselkedik
  • az önzetlenséget kötelező, türelemmel viselt önfeladásként, szolgálatként éli meg és adja elő
  • ha valaki dicséri, látványosan tiltakozik, lekicsinyli önmagát,
  • szinte mindent eltűr a partnerétől: kioktatást, megfélemlítést, fizikai bántalmazást
  • gyakran emlegeti, hogy ezt és ezt már nem bírja elviselni, de soha nem mondja, hogy eddig és ne tovább
  • a haragját, frusztrációját elfojtja akár saját maga előtt is
  • gyakran hazudik a saját helyzetéről és mindenféle, azzal kapcsolatos dologról
  • a szexuális életben sem őszinte: gyakran csak tetteti az örömöt, vagy különféle indokokkal kikerüli az együttlétet
  • apróságokon idegeskedik, másokat kritizál, megprobál befolyásolni és irányítani
  • érzelmi zsarolással, fenyegetőzéssel és más manipulatív eszközökkel próbál másokat kontrollálni
  • könnyen esik depresszióba, hajlamos a függőségekre: gyakran válik például kényszeres evővé vagy alkoholistává
Jean-Baptiste Greuze: Az eltörött tojás

Jean-Baptiste Greuze: Az eltörött tojás

 

Tipikus eset: "A Nagyi"

"A Nagyi áldott jó, önzetlen asszony volt. Világ életében csak annak élt, hogy megteremtse Nagyapának a meleg otthont, hogy meleg étel kerüljön az asztalra, hogy Nagyapának jó legyen hazaérni a fárasztó munka után. Saját magának soha nem követelt semmit a Nagyi. Áldozatosan szolgálta a családját. Másoknak élt. De neki így volt jó; ez az önzetlenség volt a küldetése. Így érezte jól magát".

Nagyinak fiatal korában valószínűleg nem sok választása volt. A társadalom szerkezete olyan merev volt, hogy mindenki ezt várta el tőle. Ő maga is ezt várta el magától. Az önzetlenség alapkövetelmény volt, olyannyira, hogy ennek a neve már nem is önzetlenség, hanem teljes önfeladás.

A világ mára már megváltozott, és az önzetlenség kultuszának - legalábbis hivatalosan - leáldozott. A felszínen az egyén van a középpontban. Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa, a legfőbb érték az önérvényesítés. Tömegek készítenek szelfiket: a Notre Dame a háttérben marad, a turista a saját maga központi fotótémájává válik. Mindenkinek mindenhez joga van, miközben ugyanannak az ellenkezőjéhez is mindenkinek joga van. Az önzetlenség nem divat, mert a társadalmak minden kkorábbinál individualistábbak lettek. Mondom: a felszínen.

Önzetlenség vagy társfüggőség?

Lent a mélyben viszont továbbra is munkálkodnak olyan erők, amelyek az istenített egyént mások rabjává teszik. Ezek az erők személyes szinten, a személyközi kapcsolatok szintjén hatnak. Mag az egyén éppen olyan védtelen tud lenni másokkal szemben, mint bármikor korábban a történelemben. Az Internet, a tévé, a sajtó egy dolog, és egészen más dolog az, amikor szemtől szemben áll egymással két ember. Ilyenkor a legtöbbször nem alakul ki harmonikus és demokratikus egyensúly: személyles szinten dől el, hogy ki hódol be a másiknak.

A Nagyi még nehezebb helyzetben volt, mint a mai nők, mert egy egész társadalom, sőt, egy egész világrend taszigálta az önfeladás irányába. Lent a "terepen" azonban ma sem jobb a helyzet. Ma is rengeteg olyan ember él és dolgozik, aki alávetett helyzetbe kerül. Nem azért, mert a társadalom automatikusan ezt várja tőle, hanem azért, mert a személyes sorsa ebbe az irányba sodorja. Társfüggő lesz: olyan személyes rabságba kerül, amit igazándiból sem ő, sem a "rabtartója" nem akart.

A társfüggő nem tud nemet mondani

A társfüggő, més néven kodependens ember mások jóléte iránt elkötelezett. Annyira feloldódik mások szolgálatában, hogy az már függőségnek nevezhető. A társfüggő a saját érdekeit és igényeit nem képes szem előtt tartani, mert önzésnek élné meg. A mindenki másban is meglévő igény az elismertségre és mások szeretetére nála ebben az egészségtelen formában nyilvánul meg. Minden pozitív visszaigazolást csak úgy tud elképzelni, ha az kívülről, mások irányából érkezik el hozzá. Ennek következménye, hogy a társfüggő, kodependens ember képtelen nemet mondani. Akkor is teljesít minden kérést, ha az teljesen túlzó és ésszerűtleen önfeladásra kényszeríti őt. Sőt: minél nagyobb önfeladást várnak el tőle, a társfüggő ember annál önfeláldozóbban adja át magát a pusztító szintű önzetlenségnek.

Vermeer: Az alvó cselédlány

Vermeer: Az alvó cselédlány

 

A nők és a kodependencia

A tipikus kodependens, társfüggő ember ma is nő. A tragédiája nagy valószínűséggel már kislány korában elkezdődik. A társfüggő életszemlélet a legtöbbször a szülőkkel kezdődik. Az apa valószínűleg nem tűr ellentmondást. Mindig annak kell lennie, amit ő akar. A család akkor és azt csinálja, amikor és amit ő mond. Szembeszállni vele nem érdemes, mert úgyis ő győz. Akár a fellépésének, akaratának a hatására történik, akár fizikai erőszakkal éri el, senki nem győzhet vele szemben. Minden egyes szituáció külön-külön is presztízskérdés az ilyen férfi számára: soha nem engedi meg, hogy akár egyetlen egy helyzetből is vesztesen kerüljön ki.  Minden élethelyzet mintha vérre menő küzdelem lenne a számra. Így van ez még a saját szeretteivel szemben is: nem enged, nem köt kompromisszumot. Nála van a távirányító a tévéhez és az élethez is.

Az anya már megtanulta, hogy hol van a helye. Ő maga is társfüggő, lehet, hogy már a saját apjától elsajátította a társfüggő viselkedés alapjait. Az is lehet, hogy a leendő férjével való megismerkedése eleve a kodependens beállítódottság "alapfelszereltége" miatt történt. Egyszerűen átült az egyik anyósülésből a másikba - csak a sofőr személye változott, a hatalmi viszonyok ugyanazok maradtak.

A szeretetnek ára van

A kislányuknak már a fogantatása pillanatában nem volt esélye ezekkel az erőkkel szemben. Egy társfüggő anya és egy domináns apa mellett olyan szervesen beépült a mindennapjaiba a kodependens viselkedés, hogy másmilyet nem is ismer. Egészen korán megtanult egy nagyon fontos dolgot: a szülei felől érkező szeretetnek ára van. Csak akkor éreztetik vele, hogy értéklik őt, ha pontosan azt csinálja, amit kell. AMit mondanak neki. A mindenki számára létfontosságú elismerést csakis akkor kapja meg, ha parancsot teljesít. Sőt: leginkább akkor, ha a parancsnak el sem kell hangzania. A társfüggő gyerek úgy lesz társfüggő, hogy mindenféle elismerés a feltétlen engedelmességhez van kötve.

Nincs különvélemény, nincs visszabesszélés

Az egyéni igények, a függetlenség, az önmegvalósítás, a kreativitás, az önálló vélemény eleve lehetetlen dolgok. Szóba sem kerülnek. A lázadás, a vissszabeszélés, a polgárpukksztás szitokszavak, és a legsúlyosabb büntetést, a szeretetmegvonást vonják maguk után. A kislánynak ebben a közegben egyetlen esélye mard: a társfüggőség. Meg kell magyaráznia magának, mogy mindig mindenben a szüleinek van igaza. Bele kell helyezkednie abba a felfogásba, amely szerint neki egyetlen feladata van: az engedelmesség.

Andrea Mantegna: Szent Sebestyén

Andrea Mantegna: Szent Sebestyén

A társfüggő ember önkéntes áldozatvállalása

Ez persze nagyon igénybeveszi az ember lelkét, de "szerencsére" a rendelkezésére áll egy szerep. Az áldozat szerepe. A társfüggő embernek nincs más vigasza, mint amit a Nagyiról is szeret hangoztatni. Ő maga is mindenben másokat szolgál ki, saját igényei nincsenek. Az a feladata az életben, hogy mások kedvére tegyen, így legalább sajnlhatja saját magát, és nagyokat sóhajthat az áldozathozatal pillanataiban. Ennek a hozzáállásnak azonban nagyon súlyos személyiségtorzító hatása van. A társfüggő ember személyes kapcsolatai romokban hevernek. Ezeknek a tudatában most már megnézhetjük, miért viselkedik úgy, ahogy a cikk elején szerepel

Azért vállal önkéntes szolgálatot és pocskondiázza önmagát,

mert minél többször akar dicséretet hallani másoktól. A társfüggő számára a pozitív visszajelzések mindig kívülről érkeztek, és ezzel a módszerrel próbálja őket manipulálni. Ha minden élethelyzetet a maga valós közegében, adekvát módon értékelne, akkor nem lenne oka ezzel a túlzott reakcióval megerősíteni a saját helyzetét. Így viszont elkerülheti az őszinteséget, a valós párbeszédeket és az intimitást.

Azért viseli el a megaláztatásokat és a bántalmazást,

mert mindennél jobban retteg az elutasítástól, a magányosságtól. A lelke mélyén minden társfüggő attól fél, hogy nem fog kelleni a partnerénbek, és magára marad.

Azért panaszkodik a sorsára,

mert ezzel mindenki számára nyilvánvalóvá tudja tenni a mártíromságát. Erre minden társfüggőnek szüksége van, mert kizárólag ennek révén képes értékesnek érezni magát. A megbecsülésért és a dicséretért szenvedéssel és mártíromsággal fizet. A kapcsolatot is ezért nem szakítja meg: a számára éppen maga ez az állapot jelenti a kapcsolat lényegét.

Azért titkolózik hazudik maga és mások előtt,

mert az igazság beismerése az egész, gondosan felépített rendszerének az összeomlását jelentené. Amint kiderül az emberi kapcsolatainak a valódi, kodependens természete, véget ér a szenvedés és a szolgálat illúziója. Éppen ezért a társfüggő embernek a valóság kényelmetlen igazságainak minden részletét tagadnia kell, hiszen ezekből épül fel a nagy, komplex hazugság.

Azért hazudik  szexben,

mert ez az egyik leghatékonyabb eszköz mások érzelmi zsarolására, és arra, hogy kierőszakoljon valamiféle igényt a saját társfüggő személye iránt. A valódi intimitást helyettesíti ezzel a szerepjátszással, így nem kell őszintén megnyilvánulnia, és ezzel veszélybe sodornia az önámítását.

Azért akar másokat befolyásolni,

minden áron fenn kell tartania a status quo-t. Ha valaki meg akarná változtatni a saját sajnálatra méltó szenvedéseinek gondosan felépített rendszerét, az a pozitív visszajelzések végét jelentené a társfüggő, kodepenendens ember számára. Meg kell őriznie a látszatot, ezért rafinált eszközöket is felhasznál a környezete befolyásolására.

Azért hajlamos a depresszióra és a függőségekre,

mert ez az életforma elképesztő stresszel és rengeteg frusztrációval jár. A társfüggő ember azzal tölti az életét, hogy a saját értéktelenségét bizonygatja, és közben ennek az ellensúlyozására folyamatosan megpróbál dicséretet, elismerést kierőszakolni. Ez az életforma nagyon megterhelő, és könnyedén tönkreteszi a társfüggő embert.

A kényszeres önkéntes

A társfüggő, kodependens ember lépten-nyomon arra törekszik, hogy fontos és elismert szereplője legyen mások életének. Ennek érdekében önkéntes segítőnek jelentkezik a lehető legtöbb élethelyzetben. Akinek csak tudja, felajánlja a szolgálatait, ráerőlteti másokra a tanácsait. Fogadatlan prókátorként beleszól mások személyes ügyeibe, megpróbál belefolyni a környezetében lévők magánéletébe.

Békéltető, problémamegoldó szerepet vesz fel, szívességeket tesz, ajándékokat ad másoknak. Ezzel próbálja bebizonyítani a saját nélkülözhetetlenségét és sajnálatra méltó, fáradságot nem ismerő áldozathozatalait.

Ezzel a társfüggő egyrészt a saját értékeit próbálja bizonyítani maga és a többiek számára, másrészt kiváló alkalmakat teremt magának arra, hogy megsértődhessen. Ha ugyanis valaki a kodependens ember erőszakos kísérleteit visszautasítja, akkor az felveheti a megbántott, elutasított jóakaró szerepét. Ezzel a passzív-agresszív technikával saját magát értékes emberként, áldozatnak mutathatja, másokat pedig hálátlan, szívtelen alaknak állíthat be.

Nicolas Lancret: A szolgálólány igaza

Nicolas Lancret: A szolgálólány igaza

Mire figyeljen oda, ha társfüggő?

Ha valaki észreveszi magán a társfüggőség jeleit, érdemes összeszedni a gondolatait, mielőtt elhamarkodott, radikális lépéseket tenne. Vizsgálja meg, hogy felismeri-e a szülei esetlegesen káros befolyását. Hasonlít-e a saját viselkedése arra, amikor egy gyerek elkeseredetten küzd a szülei elismeréséért? Ha igen, akkor alaposabban gondolja végig, milyen stratégiát akar követni.

  • Nem szabad például magukat az emberi kapcsolatokat hibáztatni a kodependens jelenségekért. Maga az a tény, hogy valaki téves következtetések alapján mások szolgálatára rendezkedett be, még nem jelenti azt, hogy a megoldás mások igényeinek teljes elhanyagolása. Létezik egy egyensúly a saját érdek és mások igényei között. Ha az öngyógyítás illúziójaként átesik a ló túlsó oldalára, az már könnyen nárcisztikus viselkedésbe csaphat át.
  • Amikor éppen arra készül, hogy kiszolgáljon valakit, áldozatnak állítsa be magát, vagy ráerőltesse a kéretlen segítségét, tegyen föl saját megának eg fontos kérdést. "Most miért viselkedem így?" Az egészséges emberi kapcsolatok nem arról szólnak, hogy valaki kiszolgál másokat, és ezért cserébe üzleti alapon elismerést vár. A társfüggőségtől mentes kapcsolat célja maga a kapcsolódás. Az, hogy jól érezzék magukat együtt, ebbe pedig nem tartoznak bele a különféle kodependens játszmák.
  • Vizsgálja meg, nem valamilyen korábbi csalódás vagy megaláztatás miatt vette fel a társfüggő viselkedésformákat. Ha ilyesit tud azonosítani a múltjában, máris közelebb jár a megoldáshoz.
  • Gyakarolja, hogyan kell nemet mondani! Egyrészt technikailag: hogyen kell fogalmazni, hogyan kell állni, szemkontaktust tartani, gesztikulálni. Másrészt lelkileg: tudatosítsa magában, hogy egy megfelelő formában kimondott nem még nem jelent szakítást vagy csalódást senkinek. A szerepjáték-szerű gyakorlásban érdemes a jó barátok, családtagok segítségét kérni.
  • Kérjen időt a döntésekhez. Sok kényszerű beleegyezést azért tudnak egyesek kierőszakolni, mert a döntést meghozó - különösen a társfüggő - nem kap lehetőséget, hogy végiggondolja. Nem lehet az olyan sürgős: majd vissszahívja, vagy megírja a választ e-mailben.

Parazitizmus helyett szimbiózis

A társfüggőség, a kodependencia átalakítható. A cél az, hogy interdependencia, azaz egészséges, kölcsönös függés jöjjön létre. Az a kapcsolat egészséges és hossszú távon fenntartható, amelyik mind a két fél számára pozitív. Amikor mindketten erősítik egymást, és szándékosan támogatják egymás törekvéseit. A jó kapcsolat nem kutya-macska-barátság és nem is parazitizmus, hanem sokkal inkább egy kölcsönösen kielégítő lelki szimbiózis.