Itt talál meg engem:

Twitter icon
Facebook icon
Flickr icon
Google+ icon
LinkedIn icon
RSS icon

Miért nem segít, ha mindig befogjuk a szánkat?

Minél kevésbé bízunk magunkban, annál szívesebben söpörjük a szőnyeg alá a problémáinkat.

Van egy mondás, amely szerint "ne szólj szám, nem fáj fejem". Ez tűrhetően működik egy enyhe diktatúrában, vagy olyan helyzetekben, amikor nem különösebben fontos nekünk az egész. Akkor is megfontolandó, amikor nem sokat nyerhetünk, ha megmondjuk a véleményünket. Egy valamire való emberi kapcsolat viszont általánosságban nem ilyen. Egy párkapcsolat vagy házasság pedig különösen nem.

Jancsi és Juliska

Tételezzük föl, hogy János és Júlia tizenöt éve házasok. Nem tökéletes a kapcsolatuk, különösen Júlia nem érzi jól magát benne. János ugyanis sikeres a munkájában, sportolni jár, sörözik a barátival, vidéki képzésekre jár, és negyvenöt éves kora ellenére egyre csak jobb kondiban van. Júlia ezzel szemben nem tud egyről a kettőre jutni: untatja és frusztrálja a munkahelye, állandóan konfliktusokba keveredik, egydimenziós életet él a cég és a lakásuk között, miközben csúnyuló, lepukkant öregasszonynak érzi magát. Az igazat megvallva egyszerűen féltékeny a férjére, aki viszont meglehetősen érzéketlenül bánik vele.

Júlia azonban hallgat. Nem akarja tovább rontani a helyzetet azzal, hogy kipakol a férjének. A környezetük nem érti az egészet. Miért nem beszélik meg aa problémáikat? Miért nem tudnak őszinték lenni egymással?
A kutatások azt mutatják, hogy az ilyen esetek elsődleges oka az egyik fél megrendült önbizalma. Júlia ugyanis elveszítette azt a fajta pozitív képet önmagáról, ami talán még harminc éves korában is megvolt. Ma már nem sok maradt belőle. Az önértékelése romokban hever, főleg János kicsattanó egészsége és vibráló sikerei mellett.

Félünk az elutasítástól

Júlia - akár bevallja magának, akár nem - attól fél, hogy elutasítják. Ez az az alapvető rettegés, ami miatt inkább csöndben marad. A gyenge önértékelésű emberek hajlamosak arra, hogy a saját kapcsolataikban is inkább a rossz dolgokat lássák meg, a jókat pedig esetenként észre se vegyék. Negatívvá válnak, sokat panaszkodnak. Ez arra is lehetőséget ad nekik, hogy intenzíven sajnálják magukat, és a külvilágot okolják mindenért.

 

Amikor elvész az önbizalom

Amikor elvész az önbizalom

A férjének mindez tulajdonképpen a segítségére van abban, hogy még inkább a saját sikereire, a saját önzésére koncentráljon. Egyre nagyobb lesz a kontraszt közte és a felesége között, mégpedig természetesen János javára. A kapcsolat pedig ezalatt szépen, fokozatosan mindent elveszít, ami még értékelhető volt benne. Mialatt János szerfelett élvezi a sikereket és az egyre teljesebbé váló fölényét, azalatt Júlia minden emberi kapcsolata elsekélyesedik, kihűl, és mindenhová beeszi magát a kétely, a keserűség, a neheztelés. Szorong, mindenben bizonytalan - leginkább önmagában - féltékeny mindenki másra, és szinte keresi az alkalmat az újabb látványos szenvedésekre. A barátnőivel egyre ritkábban találkozik, a kollégáit gyakran idegesíti a nyvalygása.

A megoldás kizárólag az lehet, hogy beszélnek egymással. Valamiféle kölcsönös, önfeláldozó akrobatamutatvánnyal mindkettőjüknek félre kell tenniük a sérelmeiket és a büszkeségüket. Meg kell tanulniuk kívülről látni önmagukat és egymást, mert csak így figyelhetik meg elfogulatlanul a saját házasságukat.

Az elfojtás nem működik

Apró kellemetlenségeknél, lényegtelen nézet- és érdekellentétek esetén kiválóan működik a "nyelek egy nagyot, és megyek tovább" taktikája. A mindennapi élet pitiáner súrlódásainál valóban meg kell tanulni felejteni és megbocsátani. Az emberi kapcsolatokat megkeserítő, mindent aláásó ellentétek viszont egyre csak mélyülnek, ha mesterségesen elfojtjuk őket. A "ne szólj szám, nem fáj fejem" ilyenkor nagyon sokat tud ártani.

Komoly problémák esetében nincs más hátra, mint őszntének lenni. Leülni a konyhaasztalhoz, egymás szemébe nézni, és megbeszélni mindent. Nem egyszerű ez sem: beleizzadhatunk, veszekedhetünk, sírhatunk. De akkor is ez az egyetlen módja, hogy rendezni lehessen a dolgokat. Ha a homokba dugjuk a fejünket, az soha nem vezet jóra.