Itt talál meg engem:

Twitter icon
Facebook icon
Flickr icon
Google+ icon
LinkedIn icon
RSS icon

A megsértődés kultúrája

Divat lett mindenen megsértődni. Sokan nagy buzgósággal gyakorolják a való világban és a Neten is. Aki szeret megbántódni, az ne olvasson tovább.

A megsértődés kultúráját éljük.

Akármerre fordulunk itt a mi világunkban, azt látjuk, hogy megbántódni kifizetődő. Úgy tűnik, mintha a média és a politika arra tanítana minket, hogy az életünket valamiféle állandó, gyanakvó sértettségben éljük le. Szinte keressük az alkalmat, hogy valamin megbántva érezhessük magunkat.

Ha a hétköznapi felhasználó közzétesz bármit a Facebookon, biztos, hogy akad valaki, aki mélységesen felháborodik, mert sértve érzi a világnézetét, vallását, kedvenc médiasztárját, politikusát, pártját, zenei stílusát, szexuális orientációját, vagy lényegében bármit, ami a saját személyes preferenciáihoz kapcsolódik.

 

Tételezzük föl, hogy egy posztoló kitesz egy fényképet egy plázában szoptató anyáról. Már abban a pillanatban, amikor megnyomja az entert (vagy annak valamilyen megfelelőjét a telefonján), pontosan tudnia kell, mi következik. Besavanyodott konzervatívok hisztériázni kezdenek, hogy senki nem akarja látni a tejtől csöpögő emlőjét, és micsoda undorító exhibicionista dolog ilyet csinálni. Erre természetesen azonnal előkerülnek az agresszív liberálisok, akik mindenkit maradi szélsőséges kirekesztőnek neveznek, aki nem velük ért egyet. Hozzájuk csatlakoznak a természetes életforma és a biodolgok őrültjei, aki a világba kiabálják, hogy minden nőnek a gyerek nagykorúságáig szoptatnia kell, mert az ősember is így csinálta. Beszállnak a különböző vallások buzgó hívei is, és megosztják mindenkivel, hogy a saját istenük hogyan rendelkezik ebben az ügyben. Élvezettel csettintve vetik be magukat a gyakorlott, szadisztikus személyiségű trollok és a politikusok bérkommentelői, mert egy ilyen jó lehetőséget természetesen ők sem hagyhatnak ki.

Mindez persze így zajlik az élet minden területén: a villamoson megsértődik a fejcsóváló, összeszorított ajkú hölgy, mert egy gyerek hangosan hisztizik. Ha egy másik gyerek pofátlanul rátapos valakinek a lábára, és az illető nem érti, vajon egy ilyen ki csipszar miért nem tud bocsánatot kérni, akkor a modern felfogású apuka sértődik meg, mert nyilvánvaló, hogy az ő gyerekének aztán senki nem korlátozhatja a szabad kibontakozását. Ha az utcán kézen fogva megy két szerelmes tekintetű férfi, akkor biztosan lesz valaki, aki megsértődik, mert nem akar ilyesmit látni, a meleg férfiak pedig mélységesen meg vannak bántva, mert ezek a megátalkodott kirekesztők nem tartják tiszteletben a másságukat.

Egyre többen vannak, akik imádnak megsértődni. Olyan ez, mint az állandó, kényszeres pereskedés, csak egyszerűbb és olcsóbb. Mindez odáig fajul, hogy sokan egyáltalán nem hajlandók elviselni semmit, ami különbözik az ő felfogásától. Hisztériáznak bármi olyasmitől, ami az ő személyes kis látókörükben zavaró tényerőnek minősül. A szomorú igazság az, hogy az ilyen ember nem hajlandó semmilyen szinten idomulni a környezetéhez, hanem azt várja el, hogy az egész világ őhozzá alkalmazkodjon.

 

Konzervatívok és liberálisok

Konzervatívok és liberálisok

Elég gáz például, ha valaki megrendül egy szoptató nő látványától.  Ha ő zavarba jön egy női melltől, amilyet egyébként csecsemő korában ő is buzgón szopott, akkor minden áron betiltaná az összes mellet. Pedig az igazság az, hogy még egyetlen serdületlen gyerek sem állt meg a fejlődésben egy ilyen látványtól. Sőt az lenne a baj, ha soha nem nézegetne ilyesmit. A heteró-meleg-konfliktusban is csupa drámai hiszti halmozódik. Melegek mindig is voltak, és mindig is lesznek, senkinek nem esik baja, ha meglátja őket, mert ha ennyit sem bír elviselni, akkor hogy fogja bepelenkázni és eltemetni a saját szüleit? Eközben persze a meleg srácoknak sem lesz semmi bajuk attól, ha valaki megjegyzést tesz rájuk. Sokan akkor is utálni fogják őket, ha betiltják a melegutálatot. Mindig is viccek fognak szólni róluk, és mindig is lesznek, akik lebuzizzák őket.

Egyetemisták, akik a valóság elől menekülnek

Egyetemisták, akik a valóság elől menekülnek

Mindezeknek a túlérzékeny hisztiknek a csúcspontjai az amerikai egyetemen létrehozott „biztonságos terek”, a „safe space”-ek. A gondolatnak már a lényege is eszelős: ezek a diákok nem hajlandók semmi olyasmivel szembesülni, ami akár csak egy kicsit is ellenkezik az ő felfogásukkal. Inkább elvonulnak egy bezárt helyiségbe, fényképeket és újságkivágásokat ragasztanak a falra a saját világnézeti, etnikai, bőrszínbeli elhelyezkedésük támogatására, ezeket boldogan nézegetik, és nem engednek be senkit, aki csak egy kicsit is más, mint ők. Ezek a szerencsétlenek a megsértődés nagymesterei, lelki beteg, gyermeteg, életképtelen, és agresszíven buta emberek, akik a legmagasztosabbnak tartott szabadelvű eszméktől eljutottak a bűncselekménnyel határos kirekesztésig. Annyira túlcsavarták a szabadságjogok tárcsáját, hogy átértek a túloldalra: a fasizmushoz.

Szóval szerintem ez az egész nem más, mint veszélyes önpusztítás. És tényleg: mi a fenének kell állandóan megsértődni? Charles Darwin óta tudjuk, hogy ebben a világban – sőt, a legmodernebb kutatások szerint bármilyen, bármelyik elméletileg lehetséges világban – csak az élhet meg, aki  alkalmazkodik a környezetéhez. Aki egyfolytában azzal van elfoglalva, hogy megsértődik a mellek, istenek, konzervatívok, liberálisok, ateisták, hisztiző gyerekek miatt, az a legfontosabb evolúciós túlélési parancsoktól vonja el az energiáját, és beleöli valami egészen fölösleges, kontraproduktív marhaságba.

 

Párnázd ki magadat a valóseg ellen

Párnázd ki magadat a valóseg ellen

Ha már az angol szavaknál jártunk, hadd mondjak még egyet. A resilience olyan tulajdonságot jelöl, amire nincs egyetlen magyar szó. Olyan szellemi, lelki ellenálló-képességet jelent, ami segít az élet mindennapi nehézségeinek és akadályainak a leküzdésében. Ha már energiát fektetünk a világhoz való hozzáállásunka, akkor szerintem ebbe kell fektetni. Azt javaslom nekünk, a Homo sapiens egyedeinek, hogy ne nyavalyogjunk fölöslegesen. Van elég baj az életben, és előbb-utóbb mindannyiunkat megtalál valami komoly dolog. És amikor ez megtörténik, akkor jó, ha ellenállóak vagyunk. Márpedig ha arra neveljük magunkat, hogy minden apróságon megsértődjünk, és ha elvárjuk a világtól, hogy megváltozzon a kedvünkért, akkor csak mi veszíthetünk. Mert a világ nagy. az ember meg kicsi. Nincs időnk ilyen hülyeségekre.