Itt talál meg engem:

Twitter icon
Facebook icon
Flickr icon
Google+ icon
LinkedIn icon
RSS icon

Hogyan kell elszúrni a gyerekünket?

Hogyan ügyeskedhetnek a gyerekek a hisztivel, kütyükkel, nénikkel, bácsikkal, pattogatott kukoricával, kólával?

Amikor megláttam Emma Jenner írását a Huffington Poston, teljesen úgy éreztem, mintha én írtam volna minden szavát. Ritkán érzi úgy az ember, hogy ennyire telibe találja valaki a saját véleményét. A hölgy hivatásos dada, húsz éve felügyel gyerekekre, és mindenkinek érdemes elgondolkodni azon, amit mond.

A mai szülők szerinte – és szerintem is - olyan csapdákba esnek bele, amik miatt hosszú távra elrontják a gyerekeiket. Itt van Emma Jenner öt pontja a saját verziómban továbbgondolva. Szerintem sokan fognak ismerőseikre, az önkritikusabbak esetleg saját magukra ismerni a következőkben.

1. Félünk a gyerektől

Anyuka nagy nehezen fölöltözteti a kislányát a játszótérre menet. Sapka, sál, kabát, kesztyű. Amikor már minden készen áll az indulásra, a gyereknek legörbül a szája:

- A kék pulóvert akarom!

Anyuka megrémül. Tudja, hogy hosszas, hangos hiszti következik, ha nem adja be a derekát. Tesz néhány tétova kísérletet, hogy lebeszélje a kislányt a dologról, de a próbálkozás az első pillanattól kezdve halálra van ítélve. A gyerek nem hülye: pontosan érzi, tudja az anyja reakciójának erőtlenségéből, hogy úgyis ő fog győzni.

Majd bolond lenne a gyerek nem kihasználni ezt a hibát. Tudja, hogy a hisztivel majdnem mindent elérhet, amit csak akar. A szülő ugyanis fél a harctól. Fárasztó dolog következetesnek lenni, kimerítő tornagyakorlat minden alkalommal ellenállni. Sokkal egyszerűbb inkább gyorsan lekapni a kabátot, kesztyűt, sálat, sapkát, bemenni a gyerekszobába, és kihozni a másik pulcsit.

Csakhogy így a gyerek átveszi az uralmat fölöttünk. Ő lesz a főnök, csak azért mert mi azt tanítottuk neki, hogy agresszivitással mindent elérhet. A szülő kiszolgálja, plusz munkákat vállal magára, és igyekszik mindenben a gyerek kedvére tenni, nehogy bevágja a durcit. Ez nem csak a szülőnek rossz, hanem a gyereknek is. Nagyon kártékony üzenet, mert később a saját bőrén fogja megtanulni, mennyire utálják a legtöbben az erőszakos, hisztis embereket.

Rabságba kerülünk

Rabságba kerülünk

2. "Hagyjuk békén, még nem tudhatja"!

Az egyik leggyakoribb tévképzet a gyereknevelésről, hogy a gyereknek nem kell alkalmazkodnia a világhoz, mert még kicsi. Még ráér megtanulni. Ennek következtében nyugodtan ordíthat a közértben csokiért, nem kell köszönnie a bácsinak meg a néninek, nem kell szót fogadnia, ha rászólunk valamiért.

Ha nem gyerekkorban tanulja mg a közösségi lét szabályait, akkor mikor fogja? Óriási tévedés azt gondolni, hogy a gyerekek nem tudnak intelligensen alkalmazkodni a körülményekhez. Sőt, éppen az erőszakos hisztizéssel mutatják meg, mennyire jól átlátják az emberi kommunikáció szabályszerűségeit.

A gyerek kiválóan el tudja sajátítani, hogy kell leszedni az asztalt a szüleivel, hogyan kell viselkedni az étteremben, vagy hogy hogyan kell beszélni a nénivel a buszon. Neki tesszük egyszerűbbé, jobbá az életét, őt tanítjuk hatékonyabb kommunikációra, ha már idejekorán megtanítjuk neki az alapvető közösségi normákat.

Mások tisztelete, viselkedési szabályok, önuralom, házimunka. Ezek a dolgok nem a gyerek jogainak korlátozását jelentik, hanem nagyon fontos feltételei annak, hogy megtanuljon másokkal együtt létezni. Nem katonai rendtartást jelentenek a családban, hanem harmóniát. Azt, hogy a család minden tagja kölcsönösen tiszteli és segíti a többieket. Megtanítják a gyereknek, hogy a család a legfontosabb közösség, hogy ez az emberi faj alapegysége, aminek szorosan együtt kell működnie. Ez kell ahhoz, hogy mindig számíthassunk egymásra, és hogy a külvilággal is jó kapcsolatban lehessünk.

3. „Törődjön a saját gyerekével!”

Ma egyértelmű sértésnek számít, ha valaki rászól egy idegen gyerekre. A szülők ilyenkor automatikusan felháborodnak, és felszólítják a bácsit vagy a nénit, hogy törődjön a saját dolgával. Akár igaza van a bácsinak vagy a néninek, akár nem.

Pedig érdemes lenne szelektálni. Éppen elég akkor kikérni magunknak, amikor az idegen ember rosszindulatú, türelmetlen, vagy fogalma sincs, miről beszél. Nagyon dühítő ugyanis, amikor a hiperaktív gyerek elcsigázott anyját ekézi valami nagyokos a villamoson, vagy amikor az elkeseredetten síró csecsemőre tesznek epés megjegyzéseket.

Ilyenkor jogos a felháborodásunk, különösen, ha egyébként el tudjuk fogadni mások véleményét is. Nem biztos ugyanis, hogy a tanító néni vagy a szomszéd bácsi mindig hülyeséget mond. Lehet, hogy bizonyos körülmények között ma is jól működnek a régi beidegződések. Azok, amelyek szerint a gyerek valamiféle közösségben nevelkedik, amelyben helye van a jóindulatú kritikának is.

Ha elfogadjuk, hogy nekünk mint egyéneknek, mint családnak jogunk van a saját életünket élni, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a körülöttünk élő közösségnek is joga van megtenni a saját észrevételeit. Egy bizonyos határig...

4. Kütyüvel egyszerűbb

Tényleg nagy könnyebbséget tud jelenteni a szülőknek, hogy vannak kütyük. Egy hosszú autóút nagyon megterhelő lehet a kicsiknek, és nem egyszerű az orvosi rendelőben órákig várakozni a nagy magyar valóságban. Ilyenkor szinte életet ment egy jó kis nyomkodós játék vagy valami film az okos kütyün.

Ez a kiskapu a hétköznapokban is nagyon könnyedén kinyitható. Olyan egyszerű, olyan csöndben van a gyerek, olyan sokáig békében elvan vele... Sajnos azonban ennek a könnyítésnek ára van. A gyerek rá fog szokni arra, hogy szórakoztatják. Arra, hogy az ingerek a külvilágból folyamatosan érkeznek. Arra, hogy passzívan álljon hozzá az élethez, és a szórakoztatás megtalálja őt  bármiféle kezdeményezés nélkül. Az amerikai kommandós egyetlen egérkattintással pofán vágja a másikat, a pizza néhány egérkattintás után házhoz jön.

Fennáll a veszélye annak, hogy elveszíti a kapcsolatot a való világgal. A mozgással, az anyagok tapintásával, a tárgyak viselkedésével, azaz magával a fizikai valósággal. Pedig meg kell tanulnia az igazi, kézzel fogható világban élni. Ott, ahol a kaját valahol valakiknek el kell készítenie, ahol az embernek néha önmagában is el kell lennie egy ideig videók, zenehallgatás és telefonálás nélkül, ahol a pofán verés csonttöréssel és agyrázkódással jár, és ahol bizonyos dolgok lassan történnek.

A kütyüvel mindig elvan...

A kütyüvel mindig elvan...

5. Nem tudunk nemet mondani

Sok szülő úgy érzi, hogy a gyereke igényei automatikusan fölülírnak minden mást. További megfontolások nélkül mindig mindent teljesítenek, mondván, hogy ez a szülő dolga. Olyan áldozatokat hoznak meg nap mint nap, amik szükségtelenek, viszont aránytalanul nagy terhet jelentenek a mindennapok taposómalmában.

Miért kell az első szóra fölpattanni az ágyból, ha már jól befészkeltük magunkat, de a kissrác kitalálja, hogy kér még egy pohár vizet? Miért kell fél hatkor kelni, hogy frissen készítsük a szendvicseket a két-három gyereknek, miért nem tölthetik a szendvicsek az éjszakát a hűtőben? Miért kell automatikusan pattogatott kukoricát és kólát venni a moziban a jegy árának duplájáért?

Miért kell hozzászoktatni a gyerekünket ahhoz, hogy mindig minden kívánsága automatikusan teljesül? Ezzel kizárólag rosszat teszünk vele és az egész családdal. Miért nem lehet néha nemet mondani? Sokkal jobban jár mindenki, ha a gyerek már idejekorán megtanulja, hogy az életben vannak határok.

Rengeteg minden szab határokat az emberek többségének: a szabályok, a viselkedési normák, az anyagi lehetőségek, születés, betegségek, halálesetek, szerencsés és balszerencsés események, a politika, az óvoda, az iskola, és még számtalan dolog.

Tehát:

Akkor lesz jó a gyerekünknek felnőtt korában, ha megtanul alkalmazkodni. A világ nem fog hozzá idomulni, neki is meg kell vívnia a mindennapi küzdelmeit. A végcél az, hogy kifejlődjön benne egy nagyon fontos képesség: a valódi világ valódi körülményeihez alkalmazkodva élni, és közben élvezni az életet. A realitások között megtalálni az élet értelmét. Szép mutatvány:-)