Itt talál meg engem:

Twitter icon
Facebook icon
Flickr icon
Google+ icon
LinkedIn icon
RSS icon

Hétköznapi szadisták

Szívesen darálna élő bogarakat? Tetszenek a fájdalmas fail-videók? Kedvtelve nézi a legbrutálisabb kiütéseket? Ha igen, akkor jó eséllyel Önben is van egy kicsi a hétköznapi szadizmusból.

Kezdjük egy érdekes emberkísérlettel. A kísérletet végző pszichológusok - Erin Buckels és munkatársai a vancouveri British Columbia Egyetemen - azt füllentették a hetvenegy résztvevő egyetemistának, hogy a tűrőképességüket és megterhelő, embert próbáló munkakörök hatásait vizsgálják a közreműködésükkel. A valóságban azt figyelték, hogy mennyire hajlamosak a hétköznapi szadizmusra.

 

Van, aki szívesen darál élő bogarat

Van, aki szívesen darál élő bogarat

Három tevékenység közül választhattak szabadon: vagy fájdalmasan jeges vízbe mártották a kezüket, vagy kipucoltak gusztustalan vécécsészét, vagy egy átalakított kávédarálóban masszává őrölték Ike-ot, Muffint és Tootsie-t. Ez utóbbiak békés gömbászkák voltak, akiket egy-egy papírpohárból kellett a kávédaráló garatjába továbbítani. Volt olyan lehetőség is, hogy a bogarakat egyszerűen csak adogatni kellett a "gyilkosnak". Az sem véletlen persze, hogy az áldozatoknak emberi nevük volt. A résztvevők persze nem tudták, hogy a gömbászkák nem a pengék közé estek, hanem fennakadtak egy akadályon, majd később békében távozhattak.

Mit gondol a szadista?

A cél tehát az volt, hogy kiderüljön, hányan hajlandók vagy hajlamosak a gonoszkodásra. A feladat előtt és után is mindenféle személyiségtesztet töltettek ki velük a kutatók, beleértve olyan teszteket, amelyek kiszűrték a bogárfóbiásokat és az undorodósokat. Az egyik legfontosabb az volt, hogy megcsinálják az úgynevezett rövid szadistakésztetés-skálát (SSIS: Short Sadistic Impulse Scale), ami megmutatja, mennyire élvezi valaki az ilyesmit.

Ez a kérdőív tíz kijelentésből áll. A kitöltőknek egyszerűen arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy igazak-e rájuk nézve vagy nem. Az emberek 96 százaléka ötnél kevesebb válaszában bizonyul szadistának. Akinek tehát öt vagy több pontja van - figyelembe véve, hogy a 8. kijelentés szándékosan fordítva van megfogalmazva - az a kifejezetten szadista 4 százalékba tartozik.

1. Élvezem, ha embereket szenvedni látok.
2. Élvezném, ha bántanék valakit fizikailag, szexuálisan vagy érzelmileg.
3. Bántani valakit izgalmas lenne.
4. Előfordult már, hogy bántottam valakit az élvezet kedvéért.
5. Az emberek általában élvezik, ha bánthatnak valakit
6. Vannak olyan fantáziaképeim, amelyekben embereket bántok.
7. Előfordult már, hogy azért bántottam valakit, mert volt rá lehetőségem.
8. Szándékosan nem bántanék senkit.
9. Előfordult már, hogy azért aláztam meg valakit, hogy az én akaratom érvényesüljön
10. Néha dühömben bántani akarok másokat

A sötét triád

A kutatás egyik fő célja az volt, hogy kiderüljön, elválasztható-e a szadizmus az úgynevezett sötét triádtól. A sötét triád azt a három személyiségjegyet - személyiségzavart - jelenti, amelyeket a szakemberek az emberi gonoszság alapvető építőköveinek tekintenek. Ezek pedig a pszichopátia, a nárcizmus és a machiavellizmus.

 

A hétköznapokban is élnek szadisták

A hétköznapokban is élnek szadisták

Pszichopatákkal sokat találkozhatunk a hollywoody fimekben és sok regényben is - gyakran idealizált vagy egyszerűen hibás tálalásban. Ide tartoznak például olyan sorozatgylkosok, mint Hannibal Lecter vagy Dexter Morgan és olyan amerikai elnökök, mint Frank Underwood a Kártyavár című sorozatból. Nem éreznek sem szeretetet, sem empátiát, nincs bennük bűntudat, szorongás és kímélet. Ezek az érzelmek egyszerűen ismeretlenek a számukra. Ha mégis ilyen érzelmeket mutatnak, akkor csak utánoznak valami számukra furcsa és szánalmas dolgot. Ahogy Dexter fogalmaz a sorozatban:

"Nem vagyok más, mint tanult viselkedésformák kollekciója"

Van viszont ehelyett igényük a dominanciára, a győzelemre, miközben képtelenek ellenállni a hirtelen jött késztetéseiknek, vágyaiknak, agresszív kitöréseiknek. A politikusoktól a gyerekgyilkosokig megfigyelhetjük a ténykedésüket, ha odafigyelünk.

A nárcisztikus ember kizárólag saját magával van elfoglalva. Imádja magát, és ezt mindenki mástól is elvárja. Teljesen téves fogalmai vannak magáról, és agresszíven reagál mindenfajta kritikára. Mindenkinek, akivel közelebbi kapcsolatban áll, állandóan pozitív visszajelzéseket kell közvetítenie felé, el kell ismernie a nárcisztikus ember felsőbbrendűségét, ajnároznia kell. Ha ez nem kapja meg, akár veszélyesen agresszívvé és kegyetlenné is válik.

A machiavellista mindent a saját egyéni érdekeinek rendel alá. Átgázol bárkin, akiről azt feltételezi, hogy az érdekei ellen cselekszik. Nem okoz neki lelkifurdalást, ha gonoszul, erkölcstelenül viselkedik, ha kegyetlenkedik, mert a machiavellista számára csakis az önérdek létezik a világon. Számukra a névadó Niccolo Machiavelli ötszáz éves alapvetése szerint a cél szentesíti az eszközt.

A szadizmus a negyedik?

A bogaras kutatás célja tehát az volt, hogy a szadizmus különálló kategóriát alkot-e, vagy egyszerűen részét képezi a sötét triád három alkotóelemének. A kutatók azt akarták kideríteni, hogy a szadisták egyszerűen pszichopaták, nárcisztikus  vagy machiavellista emberek, vagy pedig a szadizmus független a sötét triádtól. Ha ez utóbbi igaz, akkor itt az ideje a sötét triád fogalmát sötét tetrádra változtatni.

Bogárdarálás élvezetből

A kísérlet során hamar kiderültek az alapvető jellemvonások, mert sokan kapásból nem voltak hajlandók bogarat darálni. Azok között viszont, akik ezt választották a vécépucolás és a hideg vízbe nyúlás helyett, kibontakozott egy alapvető tendencia. Minél több bogarat ölt meg valaki, annál nagyobb élvezettel csinálta, vagy talán éppen fordítva: azok, akik élvezték a dolgot, több gömbászkát daráltak le. Ráadásul ezek az emberek később jóval kisebb bűntudatról számoltak be. Veszélyes jelenségre hívja föl a figyelmet ez az eredmény: a szadizmus hasonlóan működhet, mint valamiféle függőség. Minél jobban belelendül valaki, annál jobban vágyik rá.

A fő kérdés azonban az volt, hogy önállóan értelmezhető jelenség-e a szadizmus, vagy része a sötét triádnak. Ennek a kísérletnek az eredményei alapján úgy tűnt, hogy kifejezetten különálló személyiségjegyről van szó, azonban annak érdekében, hogy eloszlassák a kétségeket, a kutatók megterveztek egy másik tesztet. Ebben már nem bogarakkal lehetett kegyetlenkedni, hanem emberekkel.

 

Megdolgoznak a kínzás élvezetéért

Megdolgoznak a kínzás élvezetéért

Bumm a fejbe

Ekkor már a szadista ember két másik viselkedésmódját is vizsgálták. Egyrészt azt, hogy akkor is bánt-e valakit, ha az egyáltalán nem ad rá okot, másrészt pedig, hogy mekkora erőfeszítést hajlandó tenni a kegyetlenkedés élvezete érdekében. Ennek érdekében Buckels és munkatársai egy egyszerű számítógépes játékra kérték fel a szánegyven egyetemista résztvevőt. Az nyert, aki adott jelre gyorsabban nyomott meg egy gombot. A résztvevők úgy tudták, hogy az ellenfél egy másik helyiségben ül, és soha nem is fognak találkozni egymással. Ha a jelölt győzött, választhatott: ha kedve tartotta megbüntethette a vesztest, mégpedig egy kegyetlenül hangos zajjal, amit az ellenfél fején lévő fejhallgatóba küldhetett. A hangrobbanás a kutatók elmondása szerint fájdalmas, de ártalmatlan volt, és a győztes fél határozta meg az erősségét és az időtartamát. A leghangosabb hangeffektus kilencven decibell volt, és maximum öt másodpercig tarthatott.

Dolgozz, ha meg akarod kínozni!

A valóságban persze nem volt ellenfél, és a jelöltek senkinek nem okoztak szenvedést. A képzelt versenytárs, ha győzőtt, az esetek egy részében maximum hetven decibellt küldött a jelölt fejhallgatójába, más jelölteket viszont egyáltalán nem büntetett meg. Ez a békésebb "ellenfél", ahányszor csak győzött, mindig a nulla decibelles minimumot "választotta". A valóban szadista beállítottságú résztvevők akkor is előszeretettel megkínozták a képzelt ellenfelet, ha az egyáltalán nem vágott vissza, semmivel nem provokálta ki a támadást.
A másik vizsgált kérdés ugyanilyen érdekes volt. Egyes esetekben a kísérleti alany csak akkor alkalmazhatta a hangrobbanásos kínzást a nem létező ellenfélen, ha előtte végrehajtott egy borzasztóan unalmas, monoton feladatot. Egy értelmetlen szövegben kellett összeszámolnia bizonyos betűket. Időhatár nem volt, bármelyikük bármikor abbahagyhatta az egészet. A szadissták komoly erőfeszítésre voltak hajlandók annak érdekében, hogy megkínozhassák az ellenfelet. Átlagosan 2,19 percig dolgoztak, hogy szenvedést okozhassanak a másik embernek, de volt, aki majdnem kilenc és fél percig buzgólkodott.

A sötét tetrád felemelkedése

Ez a két eredmény meglehetősen világossá tette, milyen különbségek tapasztalhatók a sötét triád éés a szadizmus között. Egy pszichopatának semmi problémája nincs azzal, hogy bántson valakit. Simán megteszi, ha éppen arra szottyan kedve, ha nem tud ellenállni a csábításnak, vagy ha el akar érni valamit. Egy nárcisztikus ember is hajlamos ilyesmire, de főleg akkor, ha sérelem éri a saját nagyszerűségét, vagy nem ismerik el a felsőbbrendűségét. Egy született machiavellista sem riad vissza az erőszaktól vagy mások megalázásától, amennyiben az a saját érdekeit szolgálja. Egyikük sem fogja különösebben sajnálni az áldozatot. Van azonban két nagy különbség.

Csak a szadisták bántanak, kínoznak, aláznak meg valakit színtiszta élvezetből.
Csak a sztadisták hajlandók komoly energiát befektetni annak érdekében, hogy bánthassanak valakit.

Mindebből úgy tűnik, hogy a sötét triádot tényleg sötét tetrádra kell módosítani. A szadizmus nagy valószínűséggel a negyedik pusztító, mérgező személyiségtípus.

Hétköznapi szadizmus

Még egy nagyon fontos tanulsága van ezeknek a kísérleteknek. A vizsgált személyek nem börtönviselt gonosztevők vagy latin-amerikai diktátorok voltak, hanem hétköznapi egyetemisták. Nyilvánvalóvá vált, hogy a szadisták köztünk járnak. Felismerhetjük őket például arról, hogy kifejezetten élvezik, ha megbánthatnak valakit, ha élvezettel nézik a boxmeccseken a legbrutálisabb kiütéseket, ha szeretnek kíméletlenül ráijeszteni valakire az ajtó mögül, vagy ha rendszeresen ha a legerőszakosabb számítógépes játékokkal játszanak. Ők a hétköznapi szadisták.
Íme néhány további figyelmeztető jel, amikről felismerhetjük a hétköznapi szadistát - például a munkahelyünkön:

  • Megígéri, hogy titokban tart valamit, ami nekünk fontos és bizalmas, aztán szándékosan elterjeszti a hátunk mögött
  • Szándékosan rossz hírünket kelti, negatív színben tüntet fel, hazugságokat terjeszt rólunk
  • Kifejezetten azon munkálkodik, hogy valakit rúgjanak ki az állásából
  • Szisztematikusan azért küzd, hogy valakit elszigeteljen másoktól
  • Mindent megtesz annak érdekében, hogy valakinek tönkretegye az emberi kapcsolatait
  • Használati tárgyakat, pénzt vagy ötleteket, újításokat, szellemi tulajdont lop
  • Rendszeresen és előre megfontoltan zaklat, megfélemlít valakit - akár személyesen, akár az Interneten

Mindezt - amint az előzőekből kiderült - nem feltétlenül valamilyen konkrét céllal csinálja. Nem azért, hogy előbbre jusson a karrierje, hogy bosszút álljon vagy mert hirtelen kedve támadt hozzá. Azért viselkedik így, mert ez okoz neki örömet. Szereti nézni, hallgatni a gonoszkodása eredményeit. Örömmel tölti el, ha szenvedést, ijedelmet vagy kellemetlenséget okozhat másoknak. És ami igazán ijesztő, hogy mindezek érdekében képes komoly erőfeszítéseket tenni. Ha kell, komolyan megdolgozik azért, hogy bajt csináljon.

 

Kérjen segítséget!

Kérjen segítséget!

Mit tehetünk?

A hétköznapi szadistákat - éppen úgy, mint a pszichopatákat, nárcisztikusokat és machaivellistákat - nem fogjuk tudni megváltoztatni. Fölösleges is megpróbálni, mert csak szenvdés és az önbizalmunk összeomlása lesz az eredménye. A hétköznapi szadisták és a sötét tetrád más ragadozói gyakran olyan ügyesen keverik akártyákat, hogy az áldozataik saját magukat hibáztatják, bűntudatot és kétségbeesést éreznek. A legfontosabb éppen ezért, hogy az áldozat felismerje a helyzetét. Néhány jó tanács:

Figyelje a saját érzelmeit!

Amikor valakivel kapcsolatban rendszeresen felkavaró és zavaró élményei vannak, elkezd kételkedni magában, árulás áldozatának érzi magát, miközben folyamatosan bűntudata van, akkor erős a gyanú, hogy a sötét tetrád húzódik meg a háttérben.

Néha gyanakodjon!

Ha annak a jeleit érzékeli, hogy valaki kiszúrta magának, és bokszzsáknak akarja használni, ne forduljon önmaga ellen! A hétköznapi szadisták, pszichopaták és más húsevő ragadozók kiválóan megérzik a vérszagot. Megtalálják azokat az áldozatokat, akik hajlamosak saját magukat hibáztatni az ő rosszindulatű önzésükért. Azonnal rászállnak arra, akin önmarcangolásra, racionalizálásra való hajlamot érzékelnek. Kipécézik azt, aki szerintük alkalmas az áldizat szerepére. Akkor tehet ez ellen, ha idejében észreveszi.

Ha kell, szakítson vele!

Aki a sötét tetráddal kerül közeli kapcsolatba, hamar tönkremehet. Ha úgy érzi, hogy veszélyben van a függetlensége, az önbizalma, ha közeli barátja, partnere, rokona bántja, megalázza, és még Ön próbál magyarázkodni magának, akkor menni kell! Itt az ideje, hogy az ilyen emberrel megszakítson minden közelebbi kapcsolatot.

Dolgozzon ki egy akciótervet!

Az ilyen emberrel kapcsolatban nagyon tiszta határokra van szükség. Az a legjobb, ha készen áll egy általános terv, hogyan kezelje őt. Mennyit árul el neki önmagáról, milyen kérdésekben hajlandó gyüttműködni, miben hajlandó meghallgatni és figyelembe venni a véleményét, és egyáltalán: milyen gyakorisággal hajlandó egyáltalán kommunikálni vele.

Kérjen segítséget!

Van olyan helyzet, hogy a valóság nagyon relatívnak és ingatagnak tűnik. A legügyesebb manipulátorok szakavatottan ássák alá mások önbizalmát és realitásérzékét. Ha külső segítségre van szükség, jól jön mások véleménye: független, józan, megbízható embereké, akikben nem csalódott, és akik feltehetően valós színben látják a helyzetét. A józan paraszti ész gyakran kíméletlen egyszerűséggel, de hatékonyan rendbe tud tenni egy átláthatatlanul bonyolultnak látszó kapcsolatot.