Itt talál meg engem:

Twitter icon
Facebook icon
Flickr icon
Google+ icon
LinkedIn icon
RSS icon

A csecsemők és a stressz

A stressz általában az egész családra kihat, mindez pedig döbbenetes erővel csapódik le a gyereken. Hogyan segíthetünk a csecsemőnek a stressz kezelésében?

Gyakan már csecsemő korunkban eldől, hogy milyen sikeresen kezeljük majd egész életünkben a stresszt. Az meg, hogy csecsemő korunkban hogyan kezeljük a stresszt, magzat korunkban kezd körvonalazódni. Mindez létfontosságú, mégpedig szó szerint: a krónikus stressz mérgező, pusztító dolog. Már az anyaméhben megkezdődnek azok a folyamatok, amelyek szerencsétlen esetben az agyfejlődés lemaradásához, lelki problémákhoz, végsősoron pedig korai halálhoz vezethetnek.

Az anya, a csecsemő és a szeretet

Az anya, a csecsemő és a szeretet

Az anyát érő stressz mindenképpen eljut a gyerekhez. Azok a családok, amelyekben az anya nem tudja a megfelelő szeretettel, törődéssel körülvenni az újszülött gyereket, fokozott veszélybe sodorják  őt. A stressz általában az egész családra kihat, mindez pedig döbbenetes erővel csapódik le a gyereken. A gyereket bántalmazó családok körében végzett vizsgálatok szerint például a következő, jellegzetesen előforduló tényezők fokozzák a stresszt:

  • az iyen családok gyakran nyomorognak
  • az anya sok esetben nagyon fiatal és iskolázatlan
  • a szülők sokszor maguk is erőszak áldozatai voltak gyerekkorukban
  • a szülők családjában sokszor előfordultak kábítószerrel és alkohollal kapcsolatos problémák
  • a gyereküket bántalmazó anyák életében gyakran kimutatható a krónikus stressz, szoronganak, deprssziósak
  • a gyereket gyakran éri szóbeli és fizikai bántalmazás is
  • az anyák az átlagnál gyakrabban élik meg a házasságuk megromlását és szociális elszigetelődést
  • az ilyen családban élő gyerekeknek gyakran vannak viselkedészavaraik

A gyerek nem hülye, csak kicsi

Látható, hogy a stressz különösen nagyot üt a leginkább kiszolgáltatott élőlényken: a csecsemőkön. Fontos tudni, hogy ők is kiválóan érzékelik a feszült légkört. Az, hogy nem tudnak panaszkodni, és egyáltalán nem tudják szavakban kifejezni az érzéseiket, nem jelenti azt, hogy nem veszik észre a káoszt, a feszültséget maguk körül. A szülők által megélt stressz azonnal megteszi a hatását - már az újszülött csecsemőkre is.
A kisbabák már hathónapos korukra kiválóan belelátnak a környezetükben mozgó emberek testbeszédébe: különbséget tudnak tenni egy csomó érzelem gesztusai között. Azok pedig, akik rendszeresen fenyegető, ijesztő hangoknak, kabálásnak vannak kitéve, bizonyíthatóan nagyobb eséllyel válnak stresszes felnőtté. Gyanítható, hogy sokan közülük ezeket a feszült helyzeteket egész életükben rosszul kezelik majd.

A baba érzékeny műszer

A csecsemők akkor is tökéletesen ráhangolódnak a szüleik stresszes hangulatára, ha annak elvileg semmi köze hozzájuk. Egy érdekes kísérletben arra kérték a résztvevő anyákat, hogy készüljenek föl, majd tartsanak meg egy prezentációt. Azért erre a feladatra esett a választásuk, mert ily módon vizonylag humánus módon stresszelhették a nőket. A nyilvános beszéd ugyanis az egyik leginkább stresszes dolog, amit átélhet valaki: egyes kutatások szerint a kilencedik helyen áll az összes stressztényező között, beleértve a rákot, az alkoholt és a krónikus betegek ápolását is.
Az anyákat kétféle stressznek tették ki: az egyik csoport viszonylag enyhe feltételeket kapott, a másiknak stresszesebb beszédet kellett tartania. Ezután a kicsiket átadták az anyáknak, majd figyelték a stresszreakciójukat. Az eredmény az lett, hogy a csecsemők tökéletesen átvették az anyjuk feszült hangulatát: szaporább lett a szívverésük, és bizalmatlanabbul viselkedtek idegenekkel szemben.

A baba kiszolgáltatott lény

Éedemes néha beleképzelnünk mgunkat egy csecsemő helyzetébe. Teljesen ki van szolgáltatva a külvilágnak. Nem tudja elmondani, mi a baja, nem tud egyedül táplálékhoz jutni, nem tud járni, nem tud bánni a körülötte lévő tárgyakkal. Sebezhető a fájdalommal, a félelemmel szemben, és a világ dolgainak jó részét egyáltalán nem érti. Ebben a helyzetben a szülők - különösen az anya - szerepe létfontosságú. Minden azon múlik, hogyan nyúlnak hozzá a kicsihez, hogyan veszik a kezükbe, hogyan beszélnek vele.

A harmónia létfontosságú

A harmónia létfontosságú

Fürdetni nem is olyan egyszerű

Vegyük például a fürdetést. Olyan rítus ez, amelyen a gyereknek, ha akarja, ha nem, minden nap végig kell mennie. Könnyen előfordul, hogy nem úgy megy, ahogy a csecsemő számára kellemes lenne, mert valamiféle félreértés uralkodik el a gyerek és a szülő lapcsolatában.
A szülő levetközteti a gyereket, majd a kezében tartja, és nekilát előkészíteni a vizet. A kicsi fázik, várnia kell. Eközben bizonytalannak érzi a helyzetét, mert ide-oda himbálják, miközben készül a fürdő. Ideges lesz, sírni kezd. A szülő is feszült, nem érti, mi a baj, és túl akar lenni az egészen. Amikor végre elkezdődik a fürdetés, a frissen engedett víz hirtelen jön, esetlen túl meleg neki. A gyerek megijed, ordít, a szülő is felhúzza magát, és türelmetlenkedik. A gyerek természetét fogja hibáztatni, esetleg bekeményít, és elhatározza, hogy nem enged a kicsi szeszélyeinek. Elvégre neki is meg kell tanulnia a rendet, nem fog az egész család úgy táncolni, ahogy ő fütyül.
Az eredmény az lesz, hogy a fürdetés - ami egyébként az egyik legbensőségesebb, legintimebb része lehetne a napnak - kellemetlen élménnyé válik minden résztvevőnek. A szülők gyorsan túl akarnak rajta lenni, a gyerek  pedig már esetleg az előkészületek alatt ordítani fog.

Az érintés hatalma

El is jutottunk a gyerek-szülő-kapcsolat egyik kulcsfontosságú pontjához: az érintéshez. Vannak kutatások, amelyek stresszhelyzeteknek fokozottan kitett családokban nevelkedő csecsemőket vizsgáltak. Kiderült, hogy óriási különbség mutatkozik a gyerekkel való bánásmód hatására. Azok a babák, akik sok érintést: simogatást, ölelgetést, szeretgetést kaptak, jóval egészségesebb stresszkezelési képességre tettek szert. Ez kihatott a későbbi fejlődésükre, lelki állapotukra is, és feltehetően meghatározó szerepe lesz egész életükben.
Kimutatható, hogy szoros összefüggés van a fizikai érintések és a stresszreakciókban szerepet játszó hormonok között. A kortizol nevű stresszhormon mennyisége például részben attól függ, mennyire szeretetteljes a szülők viszonya a csecsemővel, és mennyire odaadó figyelmet szentelnek neki. Ha sok szeretetet, bensőséges érintést kap, könnyebben kezelhető szinten marad a kortizolszintje is.

A simogatást is el lehet szúrni

Az intimitás, a kdvesség, a simogatás természetes módon csökkenti a baba stresszhormonjainak szintjét, pédául azzal, hogy oxytocint szabadít fel, és a szervezeten belül növeli a természetes fájdalomcsillapítók jelenlétét. Azt viszont meg kell említeni, hogy az érintés nem automatikusan pozitív hatás a kicsik életében.
Amint az a fürdetés kapcsán is tapasztalható, a szülőknek nagyon oda kell figyelni a gyerek igényeire. Mindannyiunknak vannak negatív élményei még nagyobb gyerek korunkból is olyan nénikről és bácsikról, akik erőszakosan visongtak nekünk, dédelgettek, csipkedték az arcunkat, barackokat adtak, vagy ölelgettek minket. Olyan közeledést erőltettek ránk, ami nem tetszett: behatoltak az intim szféránkba, ránk erőltették a testi közelségüket. Egy kisbaba az ilyen "támadások" ellen is teljesen védtelen.

Fölvenni a gyereket?

Akár a saját szülei is beleeshetnek ugyanebbe a hibába. Vannak olyan babák, akik nem örülnek a rutinszerű, elszigetelt simogatásoknak. Nem szeretik azokat az érintéseket, amelyek egyetlen csatornán érkeznek hozzájuk. Amikor ilyet tapasztalnak, nem hogy csökkenne a kortizolszintjük, hanem egyenesen megugrik. Ők akkor nyugszanak meg, ha a szeretgetés egyszerre több csatornán érkezik: a simogatás mellé halk, duruzsoló beszéd, ringatás is jár nekik. Olyan csecsemők is vannak, akik nincsenek oda a lágy cirógatásért: nekik az jelenti a biztonságot, ha magabiztosabban, szilárdabban fogják meg őket.
Sok kísérlet bizonyítja, hogy általában akkor segítunk neki a leginkább, ha fölvesszünk, és sétálgatunk velük. Ilyenkor kevésbé sírnak, lelassul a szívverésük, és sokkal kevésbé fészkelődnek.

Tud babafejjel gondolkodni?

Azok a szülők csökkenthetik a minimumra a kisbabáik stressz-szintjét, akik bele tudják élni magukat az ő helyzetébe. Akik átérzik, mikor mire van csüksége a kicsinek. Mikor kell dédelgetni, simogatni, mikor kell fölvenni és sétálni vele, illetve mikor kell egészen egyszerűen békén hagyni.

A csecsemők egyértelmű jelzéseket közvetítenek erről. A szülőnek az az egyik legfontosabb feladata, hgy megtanulja a saját gyereke nyelvét. Tudnunk kell értelmezni a jelzéseit, így sokkal nagyobb harmóniában élhetünk vele, és az egész család stresszmentesebb környezetben élheti az életét. Nagyon fontos a baba számára, hogy akkor kapjon szeretetet, amikor szüksége van rá, akkor érzékelje a szülei fizikai közelségét, amikor támogatásra, bátorításra, megnyugtatásra van szüksége. Ne a szülők vagy a különböző nénik és bácsik szeszélye döntse el, mikor abajgatják. A gyerek nem valami aranyos állatka, akit mutogathaunk a szomszédnak.

Hol van a szülő lefektetéskor?

Elterjedt nézet, hogy a gyereknek már idejekorán meg kell tanulnia egyedül elaludni. Vannak, akiknél ez láthatólag (vagy látszólag) működik, más babáknál nem. Erőltetni mindenképpen rossz stratégia. A Homo sapiens gyerekei sok százezer éve hozzásszoktak a szüleik közelségéhez. Az éjszakai sötétség minden gyereknek - legalábbis valahol az agya mélyén - fenyegetést jelent. Ha magunk elé képzelünk egy ősembergyereket valami kezdetleges hajlék vagy barlang mélyén, nyilvánvalóvá válik, hogy kizárólag a szülei testének melege és tömege jelenthette a biztonságot az éjsza fenyegetéseivel szemben. Az, hogy ma már kényelmes gyerekszobában nevelkedhet valaki, nem jelenti azt, hogy több százezer év ösztönei egyik pillanatról a másikra engedelmesen a háttérbe húzódnak.

Alvás és biztonságérzet

Alvás és biztonságérzet

A szülőnek az az egyik feladata, hogy a gyereke rendelkezésére álljon. Ne csak fizikailag, hanem lelkileg is. Az éjszaka igenis fenyegető lehet a kicsi számára, ezért a szülőnek jelen kell lennie. Az éjszakai együttlét, az "elaltatás" jótékony hatása olyan élethelyzetekben is megmutatkozik, amelyeknek elvileg semmi köze az esti elalváshoz. Öthetes csecsemők például sokkal nyugodtabban viselkednek nap közben, ha együtt alszanak a szüleikkel. Egyéves gyerekekkel végzett kísérletek szerint pedig a mindennapi stresszhelyzeteket - például váratlan szituációkat, idegenekkel való találkozást - is sokkal jobban viselik azok a babák, akiket annak rendje és módja szerint elaltatnak este a szüleik.

Este érdemes odafigyelni néhány fontos fényezőre:

  • Lefekvés előtt már ne tegyük ki a babát olyan helyzeteknek, amikor másokkal, esetleg idegennekkel kell kommunikálnia
  • Csöndesen, megnyugtató szeretettel bánjunk vele
  • Ilyenkor már ne szidjuk, ne hozzuk őt a számára nyugtalanító szituációkba, és ami a legfontosabb:
  • Amikor igényli, azonnal legyünk ott! Ha sír vagy fél, ne késlekedjünk, hanem egyetlen percen belül álljunk a rendekezésére!
  • Ennek alapján alakítsuk ki a napi rutinunkat: az legyen a központban, hogy mindig biztonságban érezze magát a szülei közelében!

A mérések tanúsága szerint azok a csecsemők, akiknek az anyja mindig a közelükben van szükség esetén, nagy valószínűséggel nyugodtabbak lesznek azoknál, akik nem így nevelkednek. Jobban alszanak, kevesebbet félnek, és az éjszaka mért kortizolszintjük is alacsonyabb.

Tehát:

Nem csak mi, felnőttek lehetünk stresszesek. A legkisebb gyerekek is küzdenek a mindennapi szorongásokkal és feszültségekkel. Nekik pedig senki más nem áll a rendelkezésükre, mint a szüleik. A szülőknek kell minden pillanatban ott lenni a csecsemőjük életében, nekik kell biztosítaniuk, hogy mindig biztonságban érezhesse magát. Testileg-lelkileg jelen kell lenniük, rendelkezésre kell állniuk. Ha ezt a projektet végre tudják hajtani hosszú éveken át, akkor nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb embert nevelhetnek a gyerekükből. Olyan munícióval indíthatják el az életben, amit hosszú évtizedekig tud majd hasznosítani. Megéri az erőfeszítést!